fbpx

Tények és tévhitek: Mire jó a DISC személyiségtipológia?

Az önismeret fogalma napjainkban egészen más népszerűségnek örvend, mint 10-15-20 évvel ezelőtt. Nem azért, mert azok a modellek, melyeket ma is használunk, ne lettek volna elérhetőek már akkor is, sokkal inkább azért, mert mára szinte mindenkinek a kezében megfordult egy személyiségfejlesztő könyv, többségünk meghallgatott már egy-egy (vagy épp rengeteg), a témába vágó előadást, de legalábbis beszélt olyannal, aki az önfejlesztés témakörében tájékozottnak érezte magát.

Nem ritka már, hogy különböző terápiákra járunk, ha elakadásaink, feldolgozandó élethelyzeteink adódnak, és az ilyen alkalmakkor rendre előkerül az önismereti tanulás, mint előttünk álló, hosszantartó folyamat, melyet a könnyebb boldogulás érdekében érdemes elkezdenünk. Lehetetlen feladatra vállalkoznék, ha azt ígérném ebben a cikkben, hogy körbevezetem az olvasót az önismereti modellek szövevényes útvesztőin. Betekintő utazásra hívom inkább, mely gondolatokat indíthat el saját magával kapcsolatban, kedvet csinálhat ahhoz, hogy mélyebbre ásson a témában, de az is lehet, hogy egyszerű felismerésekkel ajándékozom meg a mindennapok történései kapcsán.

Különbözőek vagyunk. Máshogy rendezzük be otthonainkat, eltérő módon viselkedünk találkozókon, nem ugyanúgy néz ki az íróasztalunk, a határidőnaplónk, (már akinek van egyáltalán), különböző élethelyzetek okoznak számukra motivációt, másként van igényünk nyugalomra és pörgésre, nem ugyanúgy tépjük a szőlő szemeket a fürtről, de még a wc papírt sem ugyanúgy helyezzük a tartóra.
Mi indokolja mindezt, és miért érdemes más szemüvegeken keresztül is megismerni a világot, más típusokat is felismerni, elfogadni, vagy csak jót mosolyogni rajtuk? 

 

Az egész talán ott kezdődik, hogy ha jobban megismerjük önmagunkat, könnyebben értjük azt is, mások miért másmilyenek. 

Jó kiindulás lehet, ha személyiségünk vizsgálatát a különböző személyiségtípusok felől közelítjük meg, mert ez és az ebből eredeztethető modellek kézzelfogható és minden nap tapasztalható megfigyelésekre adhatnak lehetséges válaszokat.
Ha történeti visszatekintéssel akarjuk kezdeni az utazást, legtöbb helyen Hippokratész és Carl Jung nevével és a hozzájuk fűződő személyiségjegyekkel találkozhatunk.
Az ókori görög filozófus-orvos vérmérsékleti típusokról ír (szangvinkus, kolerikus, melankolikus, flegmatikus), melyeket megfeleltette a négy őselem (levegő, föld, víz, tűz) alapján értelmezett négy testnedvnek. A svájci pszichológus szintén úgy gondolta, hogy négy alaptípusba (illetve ezek kombinációiba) sorolhatjuk az emberi viselkedést, de természetesen ő már nem testnedveket feltételezett ezek meghatározójaként, hanem négy lélektani funkciót (érzés, érzékelés, gondolkodás, intuíció), majd ezekhez társította az extroverzitás/introverzitás dimenzióját.

A ma széles körben használt DISC elmélet az 1920-as évekből származik, az ezt kidolgozó William Moulton Marston az emberi viselkedés leírására szintén négy alapelemre építő tipológiát dolgozott ki (Dominance, Influence, Steadiness, Compliance), melyben az egyes típusok kezdőbetűi – DISC – adják a modell elnevezését. Az elnevezések mellett a különböző színekkel való jelölés is közismert, a domináns típust (D) pirossal, az ismerkedőt (I) sárgával, a stabilt (S) zölddel, míg a szabálykövetőt (C) kékkel jelölik.

Ne várjunk azonban minden kérdéses élethelyzetre megoldást attól, hogy megismerjük a modellt és az egyes személyiségtípusok sajátosságait. Senkit ne vezessen félre az, hogy 4 típusról beszélünk, ez ugyanis nem jelenti, hogy valójában 4 típus létezik, sokkal inkább az, hogy ez a 4 személyiségjegy különböző arányban mindnyájunkban megtalálható, ugyanakkor az arányok különböző mértékű eltolódása igazolja a rég ismert mondást: “ahány ember annyi féle”.
Mégis, ha viselkedéstípusokat és magatartásformákat szeretnénk azonosítani, és meg szeretnénk érteni, hogy az adott viselkedésben mekkora része van a személyiségnek, rendkívül szórakoztató és felismerésekre okot adó vizsgálódásba csöppenhetünk, ha ilyen szemmel nézzük az adott személyt. 

  • Hogy lehet, hogy valaki állandóan elkésik és mindig van rá valami frappáns magyarázata?
  • Miért fontos valakinek, hogy a ruhái a szekrényben színek szerint legyenek rendezve, évszakok és események szerint?
  • Miért olyan nehéz egyeseknek elfogadni mások véleményét, és miért gondolják, hogy mindent ők tudnak a legjobban?
  • Hogy tud valaki állandóan úgy viselkedni, mint akinek minden mindegy, és a világ történéseit látszólag a legnagyobb nyugalommal tudomásul venni? 

Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolása sokkal könnyebb, ha megpróbáljuk megérteni a személyiségjegyek sajátosságait, és feltételezni, hogy a másik nem rossz azért, mert valamit máshogy csinál, egyszerűen csak másként van összerakva. 

Ha a mindennapjainkat megfigyeljük, szinte több időt töltünk a kollégáinkkal, munkatársainkkal, főnökeinkkel és beosztottjainkkal, mint a családtagjainkkal. Az ő elfogadásuk kulcsfontosságú a hatékony munkavégzés és a mindennapi hangulatunk szempontjából is. 

Kérjünk tanácsot a domináns pirosaktól, mindenképp vonjuk be a szabálykövető kékeket a határidős projektekbe, nehezebb, kitartást igénylő feladatokat bátran delegáljunk a mindig barátságos zöldeknek, és érezzük jól magunkat a népszerű sárgákkal munkahelyen vagy bárhol, bármilyen körülmények között! 

Ne lepődjünk meg, ha egy piros azt sugározza: “Tudom ki vagyok és mit akarok!”; ha egy kék számára: “Semmi sem lehet elég tökéletes”; ha egy zöld folyamatosan azt tanítaná: “Lassan járj, tovább élsz!”, és ha a sárga minden megnyilvánulásával azt sugallja: “Figyelj rám, és egy vidám élettel hálálom meg.”

Mindenesetre a személyiségtípusok vizsgálatát talán érdemes saját magunkkal kezdeni, megismerni valójában kivel élünk együtt a nap 24 órájában, hogy aztán könnyebb legyen a környezetünkben élőket megérteni, elfogadni és megkedvelni olyannak, amilyenek ők valójában.