Tag: Google

Példaképek lehetnek: A technológiai szektor első emberei, akiket érdemes ismerni

Két indíttatása is van ennek a cikknek. Az egyik, hogy nemrégiben voltam egy előadáson, ahol egy képen szerepelt Henry Ford és egy illető, akit Sundar Pichai-nak hívnak. Utóbbit kevesen ismerték fel a fényképről, pedig ő a Google jelenlegi CEO-ja. A másik, hogy az amerikai elnökválasztást követően Donald Trump összehívta a szektor legelső embereit, és a résztvevők között számomra is voltak ismeretlen nevek. Ezért elhatároztam hogy összeszedem a legnépszerűbb vezetőket, hogy mindenki megismerkedjen velük.

#, #, #, #, #, #, #, #

Mi is az a DevOps?

“A szoftver megeszi az egész világot” állította Marc Andreesen öt évvel ezelőtt.

Kijelentése azt a trendet jellemezte, amelyben az olyan tradícionális, “klasszikus” iparágakban is előretörnek a szoftveres, informatikai megoldások, ahol korábban nem volt jellemző a folyamatosan jelenlévő informatika (automatizált algoritmusok, célszoftverek használata).

#, #, #

Amazon Web Service – Nemzetközi infrastruktúra

A cikksorozat első részében áttekintettük az Amazon Web Service (AWS), mint szolgáltató üzleti/gazdasági pozícióját a világpiacon elfoglalt helye alapján (részben érintve a történelmi alakulását) – ebben a részben az elmúlt csaknem tíz évben felépített szolgáltatói infrastruktúrát, és a cloud technológia alapjait fogjuk megvizsgálni: kilenc régió, régiónként több kiszolgálói zóna (availibility zone), és számtalan további edge locations – olyan végpontok, ahonnan a CACHE/CDN funckiók kiszolgálása zajlik.

#, #, #, #, #, #, #

Ilyen, amikor a világ legnagyobb UX designerei adnak elő

Legutóbbi blogposztomban – néhány hónapja talán – jeleztem, hogy az Amuse UX konferencia nagyon jónak ígérkezik. Miután részt vehettem rajta, rájöttem, tévedtem. Nem jó volt. Zseniális volt! Most pedig megkísérlem a lehetetlent, és összefoglalom azt a hihetetlenül inspiráló, órási információ- és élményadagot, amivel gazdagított ez az esemény. Mivel a konferencián szerzett tudásból akár egy kisebb könyvet is lehetne írni, úgy döntöttem, kiválasztom azt a három előadást, amik a legjobban tetszettek.

#, #, #, #, #, #

Scrum Poker: Saját fejlesztésű JIRA plugin a ShiwaForce-tól

A fejlesztési feladatok méretének viszonylag pontos meghatározása nem könnyű feladat, pláne nem, ha olyan új feladatról van szó, amelyhez hasonlót még nem, vagy csak részben végeztünk. A becsléshez azonban segítségül hívhatjuk a Scrum Poker kártyákát, és a ShiwaForce új fejlesztését, mellyel még érdekesebbé tehetőek ezek a megbeszélések.

#, #, #, #, #, #, #