Shackleton a vezető

Nem hiszem, hogy sokan hallották már Sir Ernest Shackleton nevét. Pedig olyan nevekkel említik együtt, mint Amundsen és Scott. Korának, a 20. század első évtizedeinek egyik jelentős felfedezője volt. Annak a kornak, amely – sok más felfedezni való már nem lévén – az Északi és a Déli sarkkör felfedezésének és meghódításának lázában égett.

De milyen jelentős eredmény fűződik Shackleton nevéhez? – kérdezhetjük joggal, tudván, hogy az Arktisz és az Antarktisz felfedezésének jelentős eredményeit éppen a fentebb említett Amundsen és Scott nevéhez kapcsolják. Nos, Shackleton és legénysége 1914-ben az Endurance nevű hajóval elakadt a befagyott óceánban, alig 110 km-re az Antarktisz partjaitól, 2200 km-re a legközelebbi ember lakta településtől. Az expedíció tagjai két éven keresztül küzdöttek a reménytelen helyzettel, a megpróbáltatásokkal, az akár -50°C fokos hideggel. Fóka- és pingvinhússal egészítették ki egyre fogyó élelmiszerkészleteiket. Hónapokig várták, hogy a hajójuk kiszabaduljon a jég fogságából, és továbbhajózhassanak. Amikor hajójukat a jég szétroppantotta, mentőcsónakokba szálltak, és többhetes evezés után egy lakatlan szigetre jutottak, ahol ugyan szilárd föld volt a lábuk alatt, de lassú halálra voltak ítélve, mivel a sziget távol esett a felfedező- és bálnavadászhajók útvonalától. Sir Ernest ekkor egy szál mentőcsónakban, kipróbált embereivel nekivágott a közel 1500 km-es útnak a legközelebbi bálnavadász-településig, amelyet heroikus küzdelem után, csodával határos módon el is ért. A bálnavadászhajóval visszament hátrahagyott embereiért, akiket végül kivétel nélkül sikerült megmentenie. Ez a leghíresebb mentőakció a földrajzi felfedezések történetében, amelynek sikere Shackleton kivételes vezetői képességeinek köszönhető. Manapság elsősorban ezekért a kivételes vezetői képességekért tartják sokan vezetői példaképüknek Sir Ernest Schackletont, olyan jelentős vezetők, mint az USA volt haditengerészeti minisztere, az Apollo-13 parancsnoka, illetve a TheStreet.com üzleti portál alapítója.

Furcsának tűnhet, hogy egy felfedezőtől vezetői módszereket tanuljunk. De ha belegondolunk, egy az ismeretlenbe induló felfedező expedíció nagyon komoly tervezési és vezetési feladatok elé állítja vezetőjét, nem is beszélve a váratlan eseményekről, krízishelyzetekről, halálos veszedelmekről, amelyek vonatkozásában kevés autentikusabb vezetőt találhatnánk, mint egy expedíció első számú emberét. Nézzük hát, mit tanulhatunk Sir Ernest Shackletontól.

  1. Shackleton különös gonddal állította össze csapatát. A kiválasztás során a jelöltek képességeit célratörő, sokszor azonban furcsának ható kérdésekkel ellenőrizte. Olyan embereket válogatott, akik kiválóan értettek a szakmájukhoz és hozzá hasonlóan sikerre akarták vinni az expedíciót. Sokszor hallgatott a megérzéseire, hogy megtalálja ezeket az embereket. Vezérelve az volt, hogy elsősorban hasonló gondolkodású, pozitív embereket kell találnia, akikből jó csapatot lehet építeni.
  2. A csapatban mindenkinek meghatározta a pontos feladatát, mindenkinek részletesen elmondta, mivel tud hozzájárulni az expedíció sikeréhez. Ugyanakkor különös figyelmet szentelt annak, hogy mindenki mindenféle munkából kivegye a részét, ezáltal megismerje a másik feladatát is, sőt, megtanulja annak elvégzését is. Ezzel egyrészt a csapat demokratikus működését alapozta meg, másrészt a jó kapcsolatok kialakulását segítette elő, nem beszélve arról az előnyről, hogy így mindenféle feladatra volt tartalékembere.
  3. Shackleton nagyon hitt az alapos, precíz tervezésben és az ugyanilyen alapos, rendszerezett végrehajtásban. Az emberei segítségével mindent nagyon alaposan megtervezett, igyekezett minden helyzetre felkészülni. A napi munkát aztán a terveknek megfelelően, nagyon szigorú rend szerint végeztette el. Még akkor is betartatta a napirendet, amikor hónapokon keresztül egy helyben álltak a jégbe fagyott hajóval. Hitt ugyanis abban, hogy az embereket mindig el kell foglalni a feladatokkal, nem szabad nekik időt hagyni arra, hogy egymással foglalkozzanak és ez esetleg vitákhoz vezessen, illetve hogy túl sokat töprengjenek az esetleges veszélyeken, és negatív hangulat uralkodjon el rajtuk.
  4. Shackleton nagyon odafigyelt arra, hogy az emberek a csapatban, az expedícióban jól érezzék magukat. Mindenkire kiterjedt a figyelme, mindenkihez barátságos volt. Mindenkit támogatott, ha szüksége volt rá, anélkül, hogy kellemetlen helyzetbe hozta volna az illetőt a többiek előtt azzal, hogy felhívta volna a figyelmet a gyengeségére. Ha például azt látta, hogy valaki nem bírja a munkát, akkor mindenkinek pihenőt rendelt el, így szilárdította tovább a csapategységet.
  5. Mindenkit egyenlő mércével mért, bár mindenkinek tisztában volt az erényeivel és a hibáival. A feladatokat ügyesen úgy osztotta szét, hogy mindenki jól érezze magát a feladatával, illetve a feladathoz beosztott többi csapattaggal. Kivételes érzéke volt ahhoz, hogy a kisebb csapatokat is úgy állítsa össze, hogy azok működőképesek legyenek, kiegyensúlyozott csapatmunkát tegyenek lehetővé.
  6. Pontosan tudta, hogy vezetői feladatok vonatkozásában kikre számíthat. Az illetőket kellően, nyilvánosan felhatalmazta, majd megfelelő szabadságot biztosított számukra a vezetői feladat ellátásához. Figyelme azonban továbbra is kiterjedt mindenre, nagyon hitt ugyanis a személyes kontrollban, amelyet azonban szinte észrevehetetlen módon gyakorolt. Csak akkor avatkozott be, ha arra tényleg szükség volt, azaz amikor a delegált vezetők kompetenciáját egy feladat meghaladta, akkor azonban habozás nélkül kész volt dönteni, irányítani. Nem várt arra, hogy a felmerülő problémával, amely láthatóan meghaladta a csapat képességeit, tovább birkózzon, meghozta maga a szükséges döntést és ezzel megfelelő irányba állította a csapatot.
  7. Mindig pozitív és optimista volt, és ezt szünet nélkül hangsúlyozta az embereknek. Világosan elmagyarázta a kitűzött célt, ecsetelte annak előnyeit, szépségeit és kiemelte, hogy mélyen hisz a cél elérésében. Ugyanakkor nem hallgatta el a veszélyeket és a nehézségeket sem, de mindig érzékeltette, hogy képesnek tartja önmagát és a csapatot a nehézségek és veszélyek legyőzésére. Optimizmusa, lelkesedése átragadt embereire is, akik szívesen követték. Ez persze nem csak az optimista, pozitív gondolkodásnak volt köszönhető, hanem annak is, hogy Shackleton nem habozott belátni, ha a cél mégsem bizonyult reálisnak. Nem erőltette a cél mindenáron való elérését, hanem idejében korrigált. Új célt tűzött ki, és mindig hangsúlyozta, hogy biztos abban, ez a cél jobb lesz, mint az előző volt.
  8. Shackleton nagy ereje a személyes példamutatásban rejlett. Csak olyasmit követelt az embereitől, aminek elvégezhetőségéről meg volt győződve, és amit maga is el tudott végezni. Saját magától mindig többet követelt kitartásban, odafigyelésben, áldozatvállalásban, mint bárki mástól. Emberei ezért mélyen tisztelték és felnéztek rá, valamennyien szó nélkül követték bárhová.
  9. Shackleton jól tudta, hogy az emberi motiváció egyik legfontosabb eszköze a visszajelzés. Akár egyéni eredményről, akár a csapat által elért eredményről volt szó, sohasem fukarkodott az elismerő szavakkal, férfias kézszorítással, nyilvános dicsérettel. Ugyanilyen fontosnak tartotta azonban azt is, hogy a lógás, a hibás munkavégzés soha ne maradjon büntetlenül, és erről – anélkül, hogy a megbüntetett személyt megaláznánk – a csapat minden tagja értesüljön. Ismerte a nagyvonalúságot is. Tudta, hogy – elsősorban krízishelyzetben – bizonyos hibák esetében elnézőnek kell lennünk, ha a hibázó minden tőle telhetőt megtett a feladat elvégzése érdekében. Az ilyen nagyvonalú és elnéző magatartásnak a csapat egysége szempontjából óriási jelentősége van.
  10. Sir Ernest vallotta, hogy egy vezető számára a legfontosabb két elv: az együttérzés és a felelősségvállalás. Egy vezető sokkal nagyobb hatást gyakorol az emberei életére, mint az gondolná. Fontos ezért, hogy minden döntését úgy hozza meg, minden lépését úgy tegye meg, hogy tudatában legyen a felelősségének a rá bízott emberekért. Ugyanilyen fontos, hogy ne felejtsen el egy kicsit az ő fejükkel is gondolkodni, az ő lelkükkel is érezni, amikor döntést hoz és utasítás ad. Ha így tesz, akkor számíthat arra, hogy az emberek is lojálisak lesznek hozzá. A lojalitást Shackleton szerint meg kell szolgálni, és meg kell becsülni!

Végül álljon itt Ernest Shackleton ars poeticája, amely egyetlen mondatba sűríti mindazokat az elveket, amelyeket a vezetésről vallott és hűen kifejezi, mit is jelent vezetőnek lenni:

„Ha az ember vezető, akkor ő az, akire a többiek számítanak, ezért neki mindig tovább kell mennie!”

(A Sir Ernest Shackleton című írás szerepel az Egy menedzser tűnődései című kötetben.)

Forrás: http://kocka.bolcs.hu/2012/10/shackleton-a-vezeto/

A delegálásról

Forrás: — Stephen Covey, The 7 Habits of Highly Effective People, 173   Felállítottunk egy nagy fekete táblát és összeírtuk a…