Kovach Anton

Kovach Anton

Legyen szó agilitás nagyvállalati bevezetéséről, agilis és lean szervezeti működésről, vagy a Lean Startup magyar nyelvű kiadásáról, Kovach Anton és a ShiwaForce csapata az agilis közösség elismert tagjaiként évek óta felsővezetői tréningeken osztja meg tudását és tapasztalatait.

Üzleti agilitás és innováció

A technológia hatalmas ugrásokkal fejlődik, egyre gyorsabb ütemben változtatja meg életünket. Az ügyféligényekhez való gyors alkalmazkodás a legfontosabb kihívás, aminek egy digitális vállalat vezérigazgatójaként nap mint nap meg kell feleljek a digitális korban. Mindig készen álljunk a változásra. Meggyőződésem, hogy a gyors és sikeres alkalmazkodás, a nyitott, emberközpontú vállalatvezetés, a folyamatos tanulásra és változásra való nyitottság megtanulható és átadható.

Az agilitás természetes

„Amikor 18 évesen Tiszabecsnél átléptem a magyar határt, hogy a BME-n tanulhassak, tudtam, hogy a sikerem kizárólag azon múlik, mennyire tudok alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez. A ma vállalatszervezési csodaszernek tartott agilitás hétköznapi, természetes képességünk, csak az útjában álló akadályokat kell eltávolítanunk. Ez a vezérlő elv áll a cégem és az általunk fejlesztett termékek, szolgáltatások középpontjában.”
Kovach Anton
- CEO, ShiwaForce.com

Média

Kovach Anton legfrissebb videói agilitásról, Docker és Kubernetes konténerizációról

Oktatási tevékenység

Anton évtizedes tapasztalattal rendelkező nagyvállalati felsővezetői agilis tréner, mentor és coach, a Neumannn János Egyetem, tiszteletbeli egyetemi tanára, 2010 óta a Kürt Akadémia rendszeres oktatója, előadója.

Docker

IT-téren olyan modern szoftverekre és infrastruktúra architektúrákra van szükségünk, amelyek az alkalmazások telepítésére és futtatására Docker konténereket használnak. A Docker konténerek az alkalmazásokat leválasztják az alapjukként szolgáló infrastruktúrától és szoftvercsomagoktól, így gyorsabban telepíthetőek és frissíthetőek.

Kubernetes

A Kubernetes a konténerizált alkalmazások telepítéséhez, futtatásához és kezeléséhez szükséges eszköz, ami mindezt irányítja, és a különböző infrastruktúrákhoz és komponensekhez illeszti és skálázza. A Kubernetes segítségével a konténerizált alkalmazások telepítése, futtatása és kezelése a legkülönbözőbb infrastruktúrákon megvalósítható az illeszkedő alkalmazásokkal való párosítás és skálázhatóság mellett.

Neumann János Egyetem

A DevOps, az agilis szoftverfejlesztés és a mikroszolgáltatások hozzásegítenek ahhoz, hogy megfeleljünk az egyre gyorsabb kiszolgálást sürgető ügyféligényeknek. Az agilis működéshez - többek között - megfelelő infrastruktúrát is kell biztosítsunk. Előadásaimban a felhő alapú szolgáltatások és platformok működését ismerhetik meg a hallgatók

Kürt Akadémia - Agilis tréningek

Anton 2010 óta a Kürt Akadémia rendszeres vendégelőadója a vállalati agilitás és digitális transzformáció.képzéseknek Te is találkozhatsz vele az Agilis vezetők a digitális korban nyílt képzésen és az agilis témában szervezett meetup-okon.

Díjaink, elismeréseink

Termékeink, szolgáltatásaink munkamódszereink elismerése fontos visszajelzés számunkra.
AkadálymentesITs
Büszkék vagyunk, hogy aktív támogatóként, versenyzőként és a projekt záró eseményén előadókként is részt vettünk a web akadálymentesítését célzó kezdeményezésben.
HRKOMM Award
Az év legjobb HR-kommunikációs megoldásai között díjazták agilis visszajelzésküldő alkalmazásunkat, a StatusApp-ot. A PPH Media megmérettetésén ezüst fokozatú oklevelet nyertünk.
Employer Branding díjat nyertünk!
A ShiwaForce.com-ot a legjobb munkáltatói márkák közé választották, bronz fokozatú díjat nyertünk a Magyar Public Relations Szövetség megmérettetésén.
Európa 5000 leggyorsabban növekvő vállalata között vagyunk!
Büszkék vagyunk rá, hogy két évtizedes nagyvállalati ügyféltapasztalattal Európa legintenzívebben fejlődő vállalkozásai közé jutottunk.
Best Digital Management Innovation 2017 díj
2017-ben az E-Banking konferencián nekünk ítélték a Best Digital Management Innovation díjat.
”Az Év Alapítója, Vállalkozója”
Kovach Anton vezérigazgató az ”Az Év Alapítója, Vállalkozója” díjat vehette át a 2017-es Országos Vezérigazgatói Találkozón.
Best Digital Management Initiative 2016 díj
2016-ban az E-Banking konferencián nekünk ítélték a Best Digital Management Initiative díjat.
ITU Telecom World 2015
Elnyertük a leginnovatívabb és legsikeresebb infokommunikációs cégeknek járó díjat, amelyet azok a cégek érdemelnek ki, amelyek munkájukkal a legnagyobb társadalmi hatást érik el.
Deloitte Fast 50
A régió egyik legdinamikusabban fejlődő vállalata vagyunk.
SWIFT InnoTribe
47 ország 280 cége közül az első 15-be (Európát tekintve az első 5-be) került be a Karma Platform a SWIFT Innotribe 2014-es versenyén.
Atlassian Overall Best Add-On
A versenyen indult 115 nemzetközi fejlesztő csapat közül Scrum Poker fejlesztésünkkel mi hoztuk el az „Overall Best Add-on” fődíjat.

Konferenciák, események, nagyvilág

Szeretünk tanulni, és tapasztalatainkat szívesen megosztjuk.

Agicon

Budapest, 2019-06-12

Idén sem kezdődhetett el a hazai agilis közösség egyik legfontosabb eseménye a ShiwaForce nélkül: Kovach Anton vezérigazgató az agilis és lean módszertanok egymást kiegészítő alkalmazásának eredményeit mutatta be a résztvevőknek.

#agilitás #lean

VIII. Nemzetközi Lean Konferencia

Budapest, 2019-06-06

Csapatunk Kovach Anton vezérigazgató vezetésével osztotta meg lean alapokra épített, agilis gyakorlatainkat munkatársaink motivációjának megőrzésére, és bemutatták visszajelzésküldő alkalmazásunkat, a StatusAppot.

#agilitás #lean 

Portfolio Financial IT and Disruptive Technologies

Budapest, 2019-05-28

Kovach Anton vezérigazgató előadásában a biztonságos, agilis nagyvállalati működés szervezeti és infrastrukturális feltételeit mutatta be, és azt, hogyan segítjük ezek működtetésében pénzintézeti partnereinket.

#agilis bevezetés #agilitás #devops

Márkaépítés a munkaerőpiacon konferencia 2019

Budapest, 2019-03-27

Kovach Anton vezérigazgató előadásában az agilitás bevezetéséről, illetve a közép-és nagyvállalatok agilis működésének útjában álló akadályokat vette sorra, és bemutatta a ShiwaForce ingyenesen kipróbálható agilis munkavállalói visszajelzésküldő alkalmazását, a StatusApp-ot.

#agilis bevezetés #agilitás #statusapp

Start Your Business! konferencia

Budapest, 2019-03-06

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület és a BME szervezte eseményen Kovach Anton a ShiwaForce alapításáról és a cégbővítéssel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg.

#agilitás #vállalkozás

Portfolio Biztosítás Konferencia

Budapest, 2019-03-05

Az agilitás, azaz folyamatos változáshoz való alkalmazkodás hozzásegíti a biztosítási szektort a fiatalabb generációk megszólításához az öngondoskodási termékek piacán – többek között erről beszélt előadásában a Portfolio Biztosítás konferencián Kovach Anton vezérigazgató.

#digital transformation #agile #insurance

"A ShiwaForce-ban évek óta természetes agilitás elérte a nagyvállalatokat. Büszke vagyok rá, hogy munkatársaimmal hozzájárulhatunk sikeres átalakulásukhoz, és megmutathatjuk, hogyan működtethető eredményesen az agilitás."
Kovach Anton - CEO, ShiwaForce. com

Sajtónyilatkozatok, médiamegjelenések

Agilitásról, felhő alapú tecnhológiákról és természetesen a ShiwaForce-ról

Felejtsd el a főnököt, az irodádat és mindent, amit a munkádról tudsz!
A pénzintézeti szektor agilis átalakulásának lehetőségeiről kérdezte a lap Kovach Antont.
Most duplázzon!
A Haszon magazin szeptemberi címlapsztorijában Kovach Anton vezérigazgatót a ShiwaForce.com sikertörténetének legfontosabb menedzsment döntéseiről kérdezték.
Az agilitás önmagában nem elég
A márciusi nagyinterjúban Kovach Anton vezérigazgató agilitásról és konténertechnológiáról osztotta meg gondolatait.
Kovach Anton "Az Év Alapítója, Vállalkozója"
Röjtökmuzsajon, a 32. Vezérigazgató Találkozón adták át csütörtök este az Év Vezérigazgatója díjjal járó elismeréseket.
Mi a vaníliás karika szerepe a fejlesztésben?
A hírportál 2014-ben készített kétrészes portré interjút Kovach Anton vezérigazgatóval, agilitásról és a ShiwaForce nemzetközi elismeréseiről.
Miért kell a cégen belül egy startup is?
A hírportál 2014-ben készített kétrészes portré interjút Kovach Anton vezérigazgatóval, agilitásról, a magyar startup-szcénáról és a ShiwaForce történetéről
Magyar startup siker a Bloomberg befektetői fórumán
A Bloomberg befektetési szakemberei az Inveast eseményen figyeltek fel a ShiwaForce.com által fejlesztett platformra.
Tartalomkezelés hibák nélkül
A Figyelő 2010-es cikkből megismerheted Anton életútjának egy részét, és a Shiwa tartalomkezelő rendszer, valamint a Shiwaforce előtörténetét.