fbpx

Mi is az a DevOps?

“A szoftver megeszi az egész világot” állította Marc Andreesen öt évvel ezelőtt.

Kijelentése azt a trendet jellemezte, amelyben az olyan tradícionális, “klasszikus” iparágakban is előretörnek a szoftveres, informatikai megoldások, ahol korábban nem volt jellemző a folyamatosan jelenlévő informatika (automatizált algoritmusok, célszoftverek használata).

Amazon Web Service – Nemzetközi infrastruktúra

A cikksorozat első részében áttekintettük az Amazon Web Service (AWS), mint szolgáltató üzleti/gazdasági pozícióját a világpiacon elfoglalt helye alapján (részben érintve a történelmi alakulását) – ebben a részben az elmúlt csaknem tíz évben felépített szolgáltatói infrastruktúrát, és a cloud technológia alapjait fogjuk megvizsgálni: kilenc régió, régiónként több kiszolgálói zóna (availibility zone), és számtalan további edge locations – olyan végpontok, ahonnan a CACHE/CDN funckiók kiszolgálása zajlik.

Ilyen, amikor a világ legnagyobb UX designerei adnak elő

Legutóbbi blogposztomban – néhány hónapja talán – jeleztem, hogy az Amuse UX konferencia nagyon jónak ígérkezik. Miután részt vehettem rajta, rájöttem, tévedtem. Nem jó volt. Zseniális volt! Most pedig megkísérlem a lehetetlent, és összefoglalom azt a hihetetlenül inspiráló, órási információ- és élményadagot, amivel gazdagított ez az esemény. Mivel a konferencián szerzett tudásból akár egy kisebb könyvet is lehetne írni, úgy döntöttem, kiválasztom azt a három előadást, amik a legjobban tetszettek.

Hajókázás Dockerrel 2. rész: Evezőcsapások

Az előző részben elkészítettük a Docker környezetünket, és elkészítettünk egy nagyon egyszerű Dockerfile-t, ami még nem csinált semmi hasznosat, csupán kiindulópontként szolgált. Haladjunk néhány evezőcsapással tovább, bővítsük ki a Dockerfile-unkat és legyen az a célunk, hogy egy Dockertárolóban (container-ben) el tudjunk indítani egy egyszerű webszervert, amely már HTTP kiszolgálásra képes.

Segítség mobil alkalmazások tervezéséhez

A mobilalkalmazások tervezése során az egyik legnehezebb feladat, hogy hatékony, felhasználóbarát és könnyen kezelhető felületeket hozzunk létre. A készülékek kijelzőjének kis mérete miatt ez nagyobb feladvány, mint asztali alkalmazásokat tervezni. Mostani cikkünkben két olyan eszközt mutatunk be, melyek abban segítenek, hogy a megtervezett felületeket gyorsan kipróbálhassuk működés közben, és a tanulságokat levonva tovább iteráljunk.