Munkánk során nap mint nap látjuk, hogy az agilitással visszaélnek és kihasználják azt, a módszertan pedig, ami évek óta bizonyítja hatékonyságát, már-már szitokszóvá alakult. Annak ellenére, hogy a kutatások következtetései egyértelműek, a rossz példák után mégis könnyű azt mondani, hogy „kipróbáltuk, és nekünk nem jött be.” De akkor kinek is való ez igazán? Mit érdemes elkerülni, és hogyan válhat egy vállalat úgy agilissá, hogy közben ne fulladjon káoszba? Blogcikkünkből ízelítőt kaphatsz Darrell Rigby, Sarah Elk és Steve Berez tollából született a Shiwaforce és a HVG közös kiadásában magyarul is megjelent szakkönyvből, ami őszintén, sallangmentesen mutatja be, hogyan Csináljuk jól az agilitást! – Transzformáció káosz nélkül
Minél népszerűbbé válik agilisnak lenni, annál többen lesznek azok, akik csak úgy tesznek, mintha csinálnák az agilitást. Pedig a módszertanban rejlő rugalmasság azt jelenti, hogy nő a hatékonyság, a kollégák és az ügyfelek elégedettsége, ugyanakkor csökkennek a költségek és a kockázatok. Azonban, ahogy Kovach Anton, a ShiwaForce vezérigazgatója a könyv előszavában is írja:
“Az agilitást már nem kell evangelizálni, sőt, ki kell mondani, hogy ez nem varázsszer, nem Szent Grál, nem jó mindenre, nem mindenkinek sikerül…”
Hogy hogyan csinálhatjuk rosszul, illetve jól az agilis transzformációt? Az Epic Stories évadzáró epizódjában ezt a témát vettük górcső alá vezérigazgatónkkal, Kovach Antonnal, kommunikációs igazgatónkkal, Dojcsák Dániellel és az agilitásért felelős partnerigazgatónkkal, Földházi Csabával.
Így csináld rosszul! – a könyv szerzői nyomán
“Ha a Spotify így csinálta, nekünk is jó lesz” Az agilis transzformáció egyik népszerű megközelítése a legnagyobb úttörők módszereinek lemásolása. De általában ez a tökéletes recept a kudarcra, hiszen különböző vállalatok üzleti kultúrái, piaci igényei, valamint előnyei és hátrányai nagyban eltérnek egymástól. Az agilis csapatok irányítása összetett vállalkozás funkciókon átívelő feladatokkal, melyek mátrixszervezetet igényelnek. Időbe telik, amíg kialakulnak azok a készségek, amelyekkel egy adott működési rendszer összes elemét adaptálni, testre szabni és harmonizálni lehet. Az agilis átmenetek soha véget nem érő utazások, nem pedig copy-and-paste projektek.
“Holnaptól mi is elkezdjük ezt az agilitást” – Ezt már láttuk párszor: a felső vezetők agilis átalakítást terveznek beosztottjaik számára. Létrehoznak egy menedzsmentcsapatot, amely részletes költségvetést és végrehajtási ütemterveket készít, valamint mérföldköveket tűz ki célul, hogy biztosítsa a terveknek való megfelelést. Ezután a menedzsment létrehoz egy sor agilis csapatot, amelyeket jellemzően minimális agilis képzéssel rendelkező vezetők irányítanak. A felsővezetők azonban nem változtatnak saját viselkedésükön, pedig a felülről lefelé irányuló irányítás eszközei nem működnek az agilis környezetben. Ahhoz, hogy az agilitás működjön, a felsővezetőknek valóban meg kell érteniük, szeretniük kell, és saját csapataikban kell alkalmazniuk a módszereit.
“Igen. Mindenki.” – Az agilis módszer részben azért segíti a vállalatokat az innovációban, mert elkerüli a szigorú szabályrendszereket, de a bürokrácia nem véletlenül alakul ki. Gondoljunk csak bele, milyen káros következményekkel járna, ha a helyszíni kísérletezés és a decentralizált döntéshozatal ösztönzése olyan területeket érintene, mint az élelmiszer- vagy gyógyszerbiztonsági gyakorlatok vagy a számviteli előírások. Egy vállalkozás megfelelő működtetéséhez szükség van az agilis innováció és a bürokratikus struktúrák és eljárások közötti egyensúlyra.
Hogyan csináld jól?
Döntsd el, hogy mikor és hol van szükséged rá – Ahogy az Epic Stories 7. részében elhangzik, a cégek alapvetően 1 okból kezdenek bele a transzformációba: mert gazdaságilag vesztésre állnak, és költséget akarnak csökkenteni. Azonban ha már rosszul megy, akkor a motivációnk erős, de a lehetőségeink már beszűkülnek, kényszerpályára kerülünk. Ha még nagyon jól megy, akkor pedig a motiváció alacsony, de sok a lehetőség.
Mindenekelőtt azonban optimalizálni kell és levágni a felesleget. Ennek pedig két eredménye lesz: a felszabadult energia és pénz teret ad az innovációnak, így tudni fogod, hogy mit érdemes megújítani.
Tervezz előre – Egy korábbi blogbejegyzésünkből kiderült, hogy a Telekom Magyarország agilis transzformációja mekkora felkészülést igényelt. Mivel ők a big bang alapú megoldást választották, ezért biztosítaniuk kellett, hogy sikeres lesz az átalakulás. Ugyanakkor a történet tanulsága az, hogy még így is előfordulnak hibák és visszaesések. A sikerhez pedig ezeknek a botlásoknak a kezelése lesz a kulcs, hiszen ezeknek a megoldásai teszik végül egyedien hatékonnyá, személyre szabottá a vállalat agilis működését.
Hozz létre egy saját verziót – Korábban az IT-szektoron kívül nem voltak példák a módszertan hatékony bevezetésére, ma már viszont nemcsak nemzetközi, de sikeres magyarországi példákkal is találkozunk. Ezek alapján a végső célok kitűzése mellett abban is biztosak lehetünk, hogy bármilyen probléma merülne fel a transzformáció során, az már mással is megtörtént. Muszáj hangsúlyoznunk, hogy az agilitás nem csodaszer, és nem lesz mindenkinek ugyanannyira hatékony, viszont a bürokrácia és az innováció rugalmas kombinációjára minden sikeres cégnek szüksége lesz. Ehhez az agilitás adja meg a legjobb keretrendszert, amit a megfelelő háttértudással és segítséggel csúcsra lehet járatni.
Ebben lesz segítségedre ez a könyv, ami valódi fény az alagút végén. Ez a végtelenül őszinte, gyakorlatias könyv, valódi történetekre építve vezet végig azon, hogy hogyan lehet rosszul és végül jól csinálni az agilitást.
„Összefoglalja minden tapasztalatunkat, amit a ShiwaForce-nál 10 év alatt megtanultunk.” – Kovach Anton, a ShiwaForce vezérigazgatója
Ha szeretnéd azt is megtudni, hogy valóban neked való-e az agilitás, ha kíváncsi vagy, hogy ha benne leszel, vagy ha már benne vagy, akkor hogyan lehetne jobban csinálni, akkor szerezd be a Csináljuk jól az agilitást! című könyvet vagy hallgasd meg a teljes EPIC STORIES adást kedvenc streaming szolgáltatódnál, vagy vedd fel velünk a kapcsolatot, és segítünk eligazodni a legmodernebb megoldások között.
Ha végigolvastad blogcikkünket, akkor miért állnál meg itt? Hallgasd meg az Epic Stories epizódjait is, melyeket kifejezetten a tanulni és szórakozni vágyó vállalati vezetők problémáihoz igazítottunk, majd változatos és szórakoztató formába öntöttünk.