fbpx

Az üzleti kapcsolatépítés új szabályai a virtuális világban

Nem fogunk hazudni: ha lenne választásuk, az emberek többsége személyesen találkozna a üzleti partnereivel. Azt az energiát és elkötelezettséget, amit belefektetünk a kapcsolatépítésbe, egyszerűen nem lehet megismételni telefonhívással vagy egyéb technológiával – legalábbis jelenleg még nem.

Legyünk realisták. A valóság az, hogy most egy virtuális vagy legjobb esetben is egy félig virtuális, félig személyes hibrid világban élünk és fogunk is még jó ideig. Bármely üzleti tárgyaláson ma tipikusan képernyőn keresztül csatlakozik hozzánk a másik fél.

Ami a kapcsolatok kiépítését illeti munkatársainkkal, ügyfeleinkkel és az általunk vezetett csapatok tagjaival, kénytelenek leszünk a virtuális jelenléttel boldogulni a jövőben. Itt az ideje hát komolyan foglalkozni azzal, hogyan tudunk erős munkakapcsolatokat kialakítani az új körülményekhez alkalmazkodva.

Az Atlassian szakértője, Cameron Deatsch így nyilatkozott a helyzetről “A karrierem során a kapcsolatépítéssel foglalkoztam, az értékesítéstől és a marketingtől kezdve a vállalati fejlesztésig, és most mint bevételi igazgató, is kulcsfontosságú szerepem van abban, hogy kapcsolatba lépjünk ügyfélcégeink vezetőivel és kiépítsük a bizalmat szervezeteink között. A baj az, hogy a bizalom nem épül fel hideg hívások vagy hivatalos prezentációk során. Bizalmat építeni úgy lehet, hogy megfigyeljük egymás mimikáját, gesztusait. Ekkor ismerkedünk meg emberként, nemcsak munkatársként vagy ügyfélként is. És ezek a pillanatok nem tudnak természetes módon megtörténni egy jól strukturált Zoom megbeszélésen.”

Az Atlassian által 2020 júliusában bemutatott tanulmányban a válaszadók 40%-a azt nyilatkozta, hogy a remote csapatmunkára való átállás óta sérültek a munkatársaikkal való  kapcsolataik. A jó hír azonban az, hogy e problémák egyike sem megoldhatatlan.

  1. Legyünk megbízhatóak

Amikor azt mondjuk, hogy megcsinálunk valamit, akkor felállunk és teszünk arról, hogy valóban megtörténjen amit ígértünk? Amikor információt kérnek, tudunk-e gyorsan és megfelelő részletességgel szolgáltatni? És ami még fontos, megbizonyosodunk-e arról, hogy amit tettünk vagy mondjunk az hasznosnak bizonyult-e?

  1. Legyünk segítőkészek

A segítőkészség a másik céljainak és az útjában álló akadályainak megértésével kezdődik. A megértéshez pedig jól irányzott kérdésekkel juthatunk el.

Úgy gondoljuk, hogy a legjobb értékesítők felfedik az ügyfél kihívásait, és összehangolják ezeket a kihívásokat az általuk értékesített termékkel vagy szolgáltatással. Hasonlóképpen, a cégvezetők feladata ugyanúgy a hallgatás is, mint a beszéd.

  1. Távolítsuk el az akadályokat

Miután megértettük az ügyfél, kolléga akadályait és céljait, már proaktívan tudunk segíteni az akadályok elhárításában és a célok elérésében. például, ha észrevesszük, hogy egyik csapattagunk küzd a karrierterveivel, leülhetünk vele, tisztázni a céljait, és mit kell másképp tennie azok elérése érdekében. Ugyanígy akadály bontás,  ha két olyan ügyfelet kötünk össze, akiknek a vállalkozásai számára előnyös lehet a partneri viszony, de nem ismerik egymást.

Legyünk őszinték és transzparensek abban, hogy mit tehetünk és mit nem tehetünk vezetőnként, a vállalat érdekeit szem előtt tartva. Legyünk nyitottak, hogy megértsük milyen tényezők állhatnak a másik ember döntései vagy cselekedetei hátterében. Ha elismerjük, hogy a dolgok nem tökéletesek, fontos, hogy megengedjük magunk és mások számára a hibázás lehetőségét.

Őszintének és hitelesnek lenni azt is jelenti, hogy az egész személyiségünket bele visszük a kapcsolatépítésbe, nemcsak a szakmai, professzionális oldalunkat. Beszélgessünk felszabadultan, osszunk meg egy kicsit több információt magunkról, egy kicsit hobbijainkról, a jelenlegi krízishelyzethez kapcsolódó kételyeinkről,  reményeinkről és bármi másról, ami a munkán kívül történik.

Az Atlassian vezetői csapatában az a hagyomány, hogy a stand-upjaik során megossztanak egy friss hírt vagy eseményt a személyes életükből. Nálunk a Shiwaforcenál van néhány külön „random” csatornánk is a Slack-en a társasági élethez. Ez segít kompenzálni azt a tényt, hogy jelenleg kevesebb lehetőségünk nyílik a személyesen kapcsolódásra. 

Biztos, hogy új kapcsolatokat távolról kiépíteni nehéz. Bármikor, amikor küzdünk egy közös megegyezés vagy megállapodás  érdekében, ne feleddjük:az igazi probléma az, hogy még nincs meg a szükséges bizalom a felek között, érdemes ennek megteremtésére törekedni. Az egészséges munkakapcsolatok távoli elősegítése nehéz, de már nem csak egy választható opció, hanem kötelező elem. Ez olyan készség, amely lehetővé teszi számunkra, hogy eredményesek legyünk a munkánkban, bármit is hozzon a jövő.