fbpx

Agilis transzformáció buktatói: ezekkel a kihívásokkal lehet, hogy neked is meg kell küzdened

Ha valaki a konferenciák, újságcikkek és marketinganyagok alapján próbálja felmérni, úgy tűnhet, hogy az agilis transzformáció egy varázsszer, ami stabil lábakat ad minden vállalat számára aki belevág, a legnagyobb viharban is, továbbá egyszerűvé tesz bonyolult feladatokat és képessé tesz villámgyorsan reagálni teljesen kiszámíthatatlan és váratlan eseményekre, miközben egyszerre legalább négy fronton harcolunk a világgal. 

Az agilis/digitális transzformáció minden vállalatnak egy egyéni út, ezáltal nem létezik egy tuti recept sem. Ne legyen senki megijedve attól, hogy a széles elérésű médiában rendszeresen sikertörténetek harsognak. Az ilyen esettanulmányok kommunikációja során többnyire a soklépéses folyamatnak mindig a leglátványosabb (főleg eszközhasználati) lépései vannak kiemelve. Éppen ezért nem csoda, hogy a legtöbb vállalat számára ezek a tanulmányok, jónak tűnő gyakorlatok szinte teljes egészében használhatatlanok és nem is érzik segítségnek a megismerésüket.

A projektjeink során az első, amit igyekszünk tisztázni az ügyfeleinkkel, hogy a vállalatuk éppen milyen életszakaszban, életciklusban van, hiszen ez a legfontosabb szempont a célok meghatározásánál: Piacszerzés, növekedés, stabilizálódás, válságkezelés és manapság bizony elég gyakran egyszerűen túlélés. Ha végiggondoljuk, természetes, hogy mindegyikhez teljesen különböző célok tartoznak, és ha különbözőek a célok, akkor nem meglepő, hogy egészen más eszköztárra lesz szükség a kitűzött mérföldkövek eléréséhez. Ezért lehet az az érzése mindenkinek, a “tuti módszert” hallva, hogy neki ez nem segítség. Ilyen esetben érdemes visszalépni 2-3 lépést és meg kell vizsgálni, honnan indul ez a transzformációs folyamat és mi kell ahhoz, hogy a vállalatunk képes legyen a folyamatos változások viharában nem elveszni. 

Az agilis transzformáció folyamatát érdemes szakaszokra bontani és gyakran előfordul, hogy amikor valaki külső segítséget igényel, már nem a transzformáció első lépésénél jár, így a tanácsadás, oktatás, konzultáció is egészen más formát kell öltsön a különböző szakaszokban. Ha egy cég azt ígéri, hogy ő egy fix, dobozos szolgáltatással mindenkinél sikert tud elérni, érdemes gyanakodni.

Lássuk, melyek az agilis transzformáció szakaszai, lépései a kezdetektől:

  1. szakasz: Felfedezés

Fel kell mérni, a vállalat jelenlegi érettségét, igényeit és egy olyan feltételrendszert kell megalkotni (establish), amiben utána megvalósíthatóak a változások. Mint egy építőipari beruházásnál a földmérők, geográfusok és a kiszolgáló infrastruktúra, konténerek, nehézgépbejárók és védőfelszerelések kiépítése. Gyakran ez, az ami kimarad, kevéssé érdekesen hangzik, nem itt vannak a villantható funkciók. 

  1. szakasz: Transzformáció

Ezen belül is első körben (Beágyazás) képessé kell tenni a szervezetet, hogy befogadja az újat. Ez szintén gyakran kevés figyelmet kap, pedig a szervezet ellenállása megölheti a sikert. Az agilitás sokkal inkább szól a személyességről, emberekről, mint a digitális eszköztárról a közvélekedéssel ellentétben. Ha ez kész, akkor jöhet az első olyan pillanat, amiről már nagyon sokat hallani: ez az megvalósítás. A módszertan lefordítása hétköznapi folyamatokra, eseményekre, ceremóniákra, és ezek támogatása eszközökkel, szoftverekkel, rendszerekkel. (erről beszélnek a legtöbben).

  1. szakasz: Fenntartás

A bevezetés után a cégek sokszor meglepődnek, hogy nem ugrálnak szivárvány színű pónik az open officeban, nem ugrik meg drasztikusan a hatékonyság, termelékenység egyik napról a másikra. Itt jön ismét egy nem túl reklámozott rész: tanulás, oktatás, mentorálás, csiszolás. A Mátrix című sci-fiben a helikopter vezetés képességét is egy másodperc alatt le lehetett tölteni Trinity agyába, a valóságban azonban ez egy vállalati módszertan, egy szervezetben akár évekig is eltarthat. A tanulási folyamat közben már jól lehet és kell is mérni, hogy mik lehetnek a következő ugrások (elevate).

Az agilis és digitális transzformáció egy hosszú és kihívásokkal teli folyamat, éppen ezért mi többnyire nem arról győzködünk cégeket, hogy kezdjenek bele ebbe a folyamatba, hanem a már meglévő, valamilyen szinten működő rendszereket segítjük kiépíteni, megerősíteni vagy éppenséggel továbbfejleszteni a hosszú távú hatékonyságnövelés érdekében. 

Tipikus kérdések, problémák melyekkel találkozunk:

  • Elakadtunk az agilis munkaszervezéssel, feladatok nélkül unatkoznak a csapataink
  • Nem motiváltak az emberek az agilis működés fenntartásában és nem is jók az eredmények
  • Bevezettük a ceremóniákat, (van “daily” standupunk is havonta – pontosan délben -, van retrónk, ahol visszaemlékezünk a régi dolgokra,) mégsem növekszik a hatékonyság. Látszat agilitást építettünk?
  • Hiába vezettük be a legjobb Atlassianos feladatkezelőt és tudástárat – mégis elakadnak az információk, senki nem tud semmit és a különböző területek még inkább silókban működnek, mint előtte.
  • Jól sikerült a pilot, van három agilis csapatunk, hasítanak, de olyan, mintha egy spinoff cég lennének, a régi rendszerekkel nem kompatibilis semmi, mindent duplán kell adminisztrálni.

Népszerű vagy sem, de ez egy folyamat, több évig is tarthat mire ötletből mindset és kultúra lesz, az eredmények viszont fokozatosan érkeznek. 

10+ év közepes és nagyvállalati tapasztalat is azt mutatja, hogy sok az akna és nagyon csábítóak a szlogenek, de ez olyan, mint egy fogyókúra: nincs csodaszer, nincs olyan módszer, aminél ne kellene keményen dolgozni, és ne kellene kevesebbet enni, mint amennyit elfogyasztunk – és egyik esetben sem jelenti azt, hogy ha elértük a kívánt súlyt, hogy akkor megint el lehet engedni mindent. 

Az agilis transzformáció is egy életmódváltás, annak minden izgalmával és kihívásával, amit mi már 10+ éve űzünk, ha valaki szeretne életmódot váltani, akkor szívesen megosztjuk vele tapasztalatainkat.