Adj munkát a Z generációnak!

Minden generációnak meg vannak a maga sajátos társadalmi jellemzői, melyek befolyásolják a körülöttük lévő környezetet. Ezek a jellemzők ugyanúgy kihatással vannak a munka világára. Egy jó vezetőnek fontos tisztában lenni az adott munkavállaló alap képességeivel, munkamódszerével, és úgy egészében a világról kialakított képével.

A Z generáció a legújabb, most munkába álló réteg, hívják millenniumi generációnak is a jelenleg 19- 30 éves korúakat. Tudni kell róluk, hogy egy olyan világban nőttek fel,  ahol az információ elérésének módja még sosem volt ilyen egyszerű. Legjobb barátjuk a Google, legjobb barátnőjük pedig a Wikipédia. Tisztában vannak azzal, hogy egy teljesen idegen területről is percek alatt alap szintű tudást szerezhetnek. A technológiai fejlődés pedig magával hozta a multitaskingot is, ami pedig megfigyelhető a mindennapi élet során is. Nem jelent problémát TV nézés közben emailt írni, és közben válaszolni az épp szobába érkező szülőnek. Ennek a rétegnek már nem fontos elérendő cél volt a felsőoktatásban való részvétel, hanem jóformán alapkövetelmény. Gyerekkoruk óta tudják, ha nagyon akarják bármit elérhetnek. De hogy hat ez a hozzáállás a munkájukra, főleg mikor friss diplomásként bekerülnek egy multi céghez.

A következőkben öt olyan tulajdonság következik erről a generációról, ami nyugodt szívvel elmondható az összes tagjáról. Ezek a jellemzők a munkáltatói hozzáállástól függően lehet áldás vagy épp átok egy cég számára.

Mobilitás

Okostelefon, laptop, táblagép. Ezek az eszközök már mindennapinak számítanak a Z generáció számára. Metrón utazva emaileznek, folymatosan elérhetőek a legtöbb kommunikációs csatornán. Nem érzik szükségességeit a helyhez kötéshez, mivel a felhő alapú rendszerek használatával hozzászoktak hogy bármikor bármit bárhonnan el tudnak érni. Pont ezért a tényezők miatt hazánkban is egyre nagyobb teret követel magának a távmunka és a rugalmas munkaidő. Az ön cége fel van erre készülve? Nem csak informatikailag kell megtámogatni egy munkavégzést, hanem magának a cég kultúrájának is el kell fogadni, hogy a távol lévő munkatárs is ugyan olyan teljesértékű kolléga.

Globális szemlélet

Az ilyen fiatalok naponta többször nézik a világ sajtó híreit, teljesen tisztában vannak azzal hogy mi törétnik a világban, s ráadásul valós idejű információkkal rendelkeznek. Ha zavargások törnek ki a világ másik részén, annak hatása kis hazánkban is egyből megérződhet, hiszen szolidaritást vállalnak a közös eszmékért küzdökkel. A világ különböző pontjairól rendelnek termékeket, Xboxon keresztül beszélgetnek más nemzetiségű fiatalokkal. Legtöbbjük legalább pár hónapot tanult már külföldön, barátaik is megtalálhatóak a föld különböző pontajain. Ezzel a szemlélettel állnak hozzá a céghez is. Nem ijednek meg, sőt elvártnak tekintik a globális terjeszkedés célját. Szerintük egy jó lehetőségnél sosem szabadna földrajzi kötöttséget figyelembe venni, az Ön cége is így gondolja?

Tolerancia

Az előbbi nyitott világképből is adódik, hogy nemre, bőrszínre, beállítottságra való tekintet nélkül kommunikálnak mindenkivel akivel csak lehetőségük nyílik. Nem rejtik véka alá a szexuális beállítottságukat, folyton készen állnak az új és extrém trendekre, és másokhoz is nyitottsággal közelednek. A kozmopolita baráti kör miatt már nem jelent gondot számukra a kulturális különbségek leküzdése. Ön is tud ilyen fajta toleranciával hozzájuk viszonyulni?

Türelmetlenség

Bármikor bármit megkaphatnak. Abból a világból érkeznek ahol egy levélre nem kell heteket várni, hanem egy másodpercen belül a postaládájukban van. Az internet nyújtotta információ tengerből is percek alatt leszűrik a számukra releváns tartalmakat. Ebből adódóan dinamikusan és gyorsan is dolgoznak, hiszen maguktól is ezt a stílust várják el, valamint az azonnali rendelkezésre állást. Az Ön cége is képes megfelelni ezeknek a követelményeknek?

Félelem

Ez biztos meglepetésként hat, hiszen az interjúkon túlzottan magabiztos személyiséggel találkozhatunk, akik már most úgy érzik az övék a világ. Ám ennek a generációnak a tagjai nem csak az internet világában nőttek fel, hanem abban a világban, ahol a terror és az erőszak sajnos mindennapossá vált. Ez a globális félelem kihat rájuk is.

Továbbá pont az információ és a lehetőségek bőségessége miatt, folyamatos megfelelés kényszerrel találkoznak. A szüleik beléjük táplálták, hogy legyenek többek, jobbak, sikeresebbek. A bukástól való félelem azonban még inkább arra sarkalja őket, hogy keményebben dolgozznak mint bárki az előtt. Tisztában vannak a versennyel a munkaerő piacon, és próbálnak minél hamarabb kitörni onnan, és bebizonyítani rátermetségüket.

 

Már csak magán múlik, hogy tovább táplálja-e ezt a félelemet, azzal hogy nem alkalmazza az Önnel szemben ülő friss diplomást, vagy felfedezi a benne lévő tulajdonságokat, melyek bármelyik cég számára aranyat érhetnek!

Mi az a BYOD?

Hogy mire is utal ez? A trend kialakulása a folyamatos technikai újítások miatt alakult ki. Míg egy magán személy könnyebben…

Az vagy, ahogy kommunikálsz!

Az alábbi videóban is láthatjuk, hogy a megfelelő szavak megválasztása milyen reakciókat válthat ki az utcaemberéből. A legfőbb mondanivalója pedig…